Blog
Így játszik 11 pár cipő és 11 mez
2009.08.04. 22:48 (2058 olvasás)
Nem úgy kezdtük a szezont, ahogy elképzeltem. Az Európa Liga-mérkőzésen sokat támadtunk, mégis csak egygólos előnyt szereztünk, a bajnoki rajton pedig háromszor is betaláltunk, az újonc Venlo mégis megérdemelten vitt el egy pontot. De semmi gond, lesz ez sokkal jobb is.
Érdekes hét van mögöttünk, két olyan mérkőzéssel, ami azonos forgatókönyv szerint kezdődött, de aztán éppen a könnyebb meccsből lett nehezebb, ami végül döntetlennel zárult. A Cserno More és a Venlo ellen is tudtuk, hogy szívósan védekező ellenféllel lesz dolgunk, akiket hazai közönség előtt gólokkal kell legyőznünk.
Csütörtökön az Európa Liga-meccsen mindenki ennek megfelelően futballozott, pörgött az egész csapat, mindenki gólt akart rúgni. Jól is ment a játék, sok helyzetünk volt, kapufát is lőttem. A végén szerencsével nyertünk, de az egész mérkőzésen biztos voltam benne, hogy meglesz a győzelem, csak idő kérdése a gól.
A bajnoki rajton az újonc Venlo ellen szintén jól kezdtünk, már az első félidőben kétgólos előnyhöz jutottunk. Míg a bolgárok ellen a 94. percben is harcolni kellett, és harcolni tudtunk a győzelemért, itt már a szünetben mindenki hátradőlt az öltözőben. A második félidő olyan volt, mintha csak 11 pár cipő és 11 PSV-mez lenne a pályán, már nem tudtunk koncentrálni. A Venlo megérezte a lehetőséget, fölénk kerekedett, hamar megbüntette a nagyképűségünket. A góloknál persze nagyokat hibáztunk, a végén Marcellis, a második találatuknál pedig én is lemaradtam. A szögletnél én álltam legközelebb Hondához, aki bevágta a labdát, kicsit jobban figyelek, akkor odaérek. Az igazság az, hogy ezen a téren is van mit javulnom, korábban nem nagyon kellett szögletnél embert fognom. A meccs végén a csalódottság miatt mindenki ideges volt, pályán, lelátón egyaránt. Voltak nézők, akik fütyültek, én pedig a jobbhátvédjükkel különböztem össze a lefújás után.
Az öltözőben nem jelentettek témát a hibák, Rutten már a következő mérkőzésről beszélt, jól kezeli a hasonló helyzeteket, bár nyilván ő is jobb bemutatkozást várt. Elég nehéz a sorsolásunk, hétvégén megyünk a Twentéhez, utána jön az Ajax, két-három forduló alatt is sok pontot lehet veszíteni, éppen ezért a Venlóhoz hasonló csapatokat, sőt, a Philips stadionban mindenkit, le kell győznünk.
Hétfőn és ma is délelőtt volt edzés, készülünk a Cserno More Várna elleni visszavágóra. Csütörtökön Burgaszban lesz a mérkőzés, azt mondják, műfüvön játszunk. Toivonennel és Lazoviccsal vacsoráztam, most pedig mindjárt alvás, mert reggel 8 órakor van találkozó, délelőtt már utazunk Bulgáriába.

2.
Gergo • 2009-08-08 10:39:11
... két-három forduló alatt is sok pontot lehet NYERNI !

3.
DaniPecs • 2009-08-11 16:04:08
Hát a Twentét mindeképpen meg kellene vernetek!
De az Ajaxot is :P

5.
kirandris • 2009-08-15 21:02:32
Szerinted ha ugyanolyat veszel úgy fogsz játszani mint Balázs?:D:D
vicc......

6.

Szeretnél Te is véleményt írni? Regisztráció után lépj be és megteheted.
Legfrissebb kommentek
2011.11.30. 13:12
2011.10.23. 22:44
2011.10.05. 18:07
2011.09.27. 08:47
2011.09.27. 08:37
keresztesi: Szia Balázs!
Egy furcsa kéréssel fordulok hozzád, ami...
Egy furcsa kéréssel fordulok hozzád, ami...
2011.10.23. 22:44
szati84: macska macska macskakaja! Mekkora nívós klub ez !eto...
2011.10.05. 18:07
peterke: udv Balazs jo lenne mar a baloldalt is focizni ugyanis...
2011.09.27. 08:47
Jablo: Szia Balázs! Megmutathatnád videón Robertonak és az...
2011.09.27. 08:37
dragonka: Kedves Balázs nagyon örülök hogy végre megint a...
Blog archívum
Címkék
Tudtad-e, hogy...
... Balázs 2009-ben megkapta a Junior Primissima díjat a sport kategóriában? A 2003-ban létrehozott díj az egyik legrangosabb, nem állami kitüntetés Magyarországon.

szia balázs!azt szeretném megkérdezni hogy milyen sípcsontvédőd van.előre is köszi