E-mail cím:       Jelszó:      
Blog

Négy keréken
2010.02.05. 17:33 (2258 olvasás)

Mielőtt belevágunk a heti két mérkőzésből álló erőltetett menetbe, amely gyakorlatilag az egész tavaszra jellemző lesz, két olyan dologról írok, amelynek kevés köze van a focihoz. Viszont nagyon sokan kérdeztetek róla, így gondoltam most téma lehet.

Már Spanyolországban voltunk az edzőtáborban, amikor csapattársam, Jonathan Reis megérkezett Brazíliából. Nem is Hollandiába repült, egyenesen Valenciába jött, hiszen már három vagy négynapos késésben volt. Rögtön látszott, hogy nincs jó fizikai és lelkiállapotban, sőt, nem kellett hozzá nagy szakértelem, hogy tudjuk, mi a problémája. Látszott a tekintetén, a szemén, hogy drogot használt. A vezetők rögtön leültek vele beszélni, majd Eindhovenbe küldték orvosi vizsgálatra.
A klub nagyon méltányos javaslatot tett, azonnali elvonókúrára kötelezték, amelynek minden költségét a PSV állta volna. Reis azonban nemet mondott, ő tudja, hogy milyen megfontolásból. Ezek után nem volt meglepő, hogy azonnali hatállyal felbontották a szerződését. Az igazság az, hogy Jonathan bármennyire is tehetséges játékos, nagyon problémás ember. Korábban is sok gond volt vele, Fred Rutten viszont lehetőséget adott neki, bízott benne. A csapat meghatározó tagjai, Simons, Ooijer és Afellay átbeszélték a történteket, tájékoztattak minket is a döntésről, majd mindenki túllépett a dolgon, hiszen az élet nem áll.
Sok e-mailt kapok, amiben arról faggattok, hogy milyen autóm van, mivel közlekedem? Ezzel kapcsolatban most megpróbálok mindenre válaszolni, és a jövőben is így teszek majd, ha egy témakörben kapok több kérdést. Tehát, 17 évesen szereztem meg a jogosítványt, őszintén bevallom, hogy a KRESZ csak harmadik nekifutásra sikerült. A gyakorlattal nem volt sok gondom, gyerekként ugyanis annyit autóztunk a Nyírlugos–Debrecen–Nyírlugos útvonalon, hogy szinte fejből ment a vezetés. Apu rengeteget fuvarozott ide-oda, így nem kis örömet okozott, amikor először vezethettem a család Opel Vectráját.
Mindig is szerettem vezetni, érdekeltek az autók, tetszettek a jó kocsik. Nagyon boldog voltam, amikor Debrecenben végre saját autóm lett, egy Suzuki Swift. Rendesen nyüstöltem, nagyon sokat mentem vele, sajnos 2006-ban emlékezetes balesetemkor is. Éppen szüleimhez indultam Nyírlugosra, amikor Aradványpusztánál belerohantam egy mikrobuszba. Mentőhelikopter, agyrázkódás, törések, kórház – nem kívánom senkinek. Több mint egy hónapot kellett kihagynom, azóta is örök tanulságul szolgál. A kocsi totálkárosra tört, így utána egy ideig megint fuvaroztak. A következő autóm már egy jóval nagyobb, biztonságosabb volt, egy 320-as BMW.
A baleset, plusz az évek múlása azért megváltoztatta a stílusom, azóta jóval nyugodtabban vezetek. Főleg Hollandiában, hiszen ott nagyon ráérősen közlekedem, mindenre van időm. Nem is kell sokat autóznom, hiszen elgurulok az edzésre, néha meglátogatom Juhász Rolit Brüsszelben, ennyi. Ha hosszabb szabadságot kapok, akkor kocsival jövök haza, de annyi mindent szeretnék elintézni, annyi mindenkivel találkozni, hogy egy őrült rohanás az egész. Bevallom, ilyenkor jóval gyorsabban vezetek, régebben mindenkit ledudáltam az útról, ha lassan ment előttem, de próbálok erről is leszokni.
A PSV-nek a Volkswagennel van szerződése, a játékosoknak ebből a típusból ajánlanak fel kedvezményes vásárlási lehetőséget, de nem sokan élnek vele. Tisztességesen megfizetnek minket, így mindenki kedve, stílusa, saját szempontjai szerint választ, sokaknak három-négy autójuk is van. Nekem a vásárláskor a megbízhatóság és a biztonság volt fontos szempont, de mivel szeretem a gyors, erős autókat, így lassan egy éve egy M6-os BMW-t használok. Maximálisan elégedett vagyok a kocsival, nagyon jó választás volt.

1. magdolna • 2010-02-06 09:26:08

Hát hogy őszinte legyek :))) nem mindegy milyen autóval jár Balázs ? Az ilyesmi izlés dolga és a futbalhoz abszolut nincsen köze !
Engem inkább érdekelne mekkora a fizetésed Balázs. Olvastam hogy Affelay Ibrahim hárommillió eurót keresett tavaly,azt hiszem a vállogatottbéli és esetleges reklám-szponzor is benne van :))) Ahhoz képest hogy mostanában tul sokat peoecsel és rátekeredik a labdára,golokat se ontja....talán tul van fizetve !

2. Atesz • 2010-02-06 14:22:59

Szerintem meg ne érdekeljen annyira Balázs fizetése. Hogy őszinte legyek :))) nem mindegy?
Az a lényeg hogy jól és eredményesen játsszon.

3. szasza3 • 2010-02-06 16:09:13

Szerintem is lényegtelen, hogy mennyit keres! A lényeg, hogy tisztességes úton jut hozzá, megdolgozik érte, és nem lop, csal vagy sikkaszt!

4. künikosz • 2010-02-07 13:24:27

Csak óvatosan ,Balázs! Biztonságos, de nagy vas amivel jársz! Ne csak magadra, másokra is vigyázz!

5. cszsolt74 • 2010-02-16 11:45:47

Csatlakozom az előttem szólóhoz, már csak azért is mert jó újra hétről - hétre élvezni egy kivételes tehetségű magyar játékos teljesítményét, ráadásul egy elég erős bajnokság topcsapatában.
Utoljára Gera Zoli nyűgözött le ennyire a kevésbé veretes W.B.A.- ban.
Csak így tovább és fontold meg egy tank, vagy bármilyen más páncélozott jármű vásárlását is :)

6. Robi95 • 2010-02-16 16:07:43

Szia Balázs!
Nagyon szurkolok a Hamburg elleni EL meccsre!
Erre várok az óta mióta sorsoltak! :D
Remélem nyertek és tovább fogtok jutni. (Bár kicsit félek Nistelrooytól)
NAGYON SOK SIKERT a meccshez.
Robi

7. Zsófi • 2010-02-19 19:32:00

Végigszurkoltam az El Meccset a Hamburg ellen, jól játszottál a csapattársaid sajnos nem tudták értékesíteni a hajszálpontos beadásaidat, de még vagy egy visszavágó. Remélem nyertek és meglesz a továbbjutás. Sok sikert és gyönyörű DZSUDZSÁK GÓLOKAT.

8. Capablanca • 2010-02-25 21:23:30

Balázs !!!!!!!!
Te aki jelenleg a legjobb magyar labdarúgó vagy és a PSV legjobbja vagy biztos tudod mindenkinél jobban , hogy a bírónál reklamálni, főleg hozzáérni .......................... szóval tudom , hogy tudod.

Úgy sajnálom..................................

Ferenc

9. Zsófi • 2010-02-26 09:33:32

Balázs!!!
Mikor ilyeneket csinálsz teljesen jól érzed magad, mert én nem vagyok biztos benne. A saját és csapatod meccsét is elcseszted a hülyeséged miatt. Nem tudom, miért nem tudod kontrolálni magadat???? A gólod gyönyörű volt, de sajnos nem csak emiatt váltál főszereplővé. Tudom, hogy hülyén hangzik, de jó lenne a Waalwijk ellen egy sárga, mert egyáltalán nem szeretném, ha kihagynád (főleg) az Ajax és a Twente elleni meccset. A csapatnak szüksége van rád, pirosat az EL -ben kaptad, nem a bajnokságban. Az El- ből kiestetek a bajnokságban az aranyért küzdötök A TE VEZÉRLETEDDEL. Biztosan sok kritikát fogsz kapni, de állnod kell a sarat. Lépj túl ezen és koncentrálj a bajnokságra.

10. Jablo • 2010-02-26 11:22:40

Balázs remek focista vagy, de idönként egy tíz éves kisgyerek önkontroljával rendelkezel. A psv helyében negyon megbüntetnélek (minimum 10e Euro). És minden egyes alkalommal amikor ilyen agyatlan vagy. Minden meccsedet megnézem. Ha elveszik a labdát tőled azon fohászkodoki: Légyszi Balázs ne rugj bele, ne lökd föl... A családom már nevet rajtam.
Igazából el nem tudom képzelni hogyan lehetne téged megváltoztatni. Nőjj fel végre!

11. susscrofa • 2010-02-26 17:00:50

hmz...Jól elcseszted az estém...de azért szép volt ...az 58. percig, mind1 gondolom te is sajnálod, ez már csak ilyen...lényeg hogy ne légy magad alatt...azzal sem lesz jobb...csak néha önkontroll....
na..ennyit akartam...még több ilyen gólt , hajrá Dzsuzsi...

12. Janosszilard • 2010-02-26 18:48:17

Az az igazság hogy ez az 5 bírós megoldás egy rakás trutyi ! Azt is megértem hogy nem szabad piszkálni a bírót de úgy gondolom hogy azért ezt rendesen túlreagálta a játékvezető ! ( főleg egy hogy egy európai kupasorozatról beszélünk ) ! De az agyam igazán akkor forrósodott fel amikor a 3-4 Hamburg kezezés közül egyet sem fújtak be....na erről ennyit ! Sajnálom hogy nem jutottatok tovább , mert a látottak alapján megérdemelte volna a PSV ! Az a szabadrugás király volt !!!!!!!! :-)

13. c roniiie • 2010-02-26 21:57:49

A szabadrúgás előtt mondtam hogy dzsudzsi elveri a hosszúba, és be is rúgta, így volt a psv ajax meccsen is, balázson már a készülődésnél látszott hogy gól lesz! és ez a spori egy megye hármas szintű játékvezető volt:p 4 büntető járt volna...

14. tomek • 2010-03-25 15:39:21

Szia Balázs,
Én már nagyon régóta követem a pályafutásodat és szeretem a játékodat. Ma azonban Budapesten a körúton pont előttem autóztál a szép nagy autóddal... azért a szabályokat pályán kívül is be kellene tartani... az a hirtelen balra kanyar a Blahán nem volt valami sportszerű, de a kivitelezése szép volt.


Szeretnél Te is véleményt írni? Regisztráció után lépj be és megteheted.

 
Legfrissebb kommentek
2010.07.26. 20:40
vincent: Szia Balázs
Ugytudom most hétvégén barátságos...

2010.07.14. 23:01
leticia: Szia






















Szia!
Rég láttunk Telkiben....

2010.06.25. 21:52
Péter: Kedves Balázs, Leonnal ellentétben csak gratulálni...

2010.06.06. 11:34
Leon:
Szégyen amit művelek...jóllakott/tele a zseb/ magukat...

2010.05.30. 16:27
Leon: Te nem vagy egy kicsit /nagyon/ nagy arc??
Szánalmasak...
 
Tudtad-e, hogy...

... a 2008–2009-es szezonban csak Timmy Simons és Andreas Isaksson lépett pályára több bajnokin, mint Balázs?