Blog
Remélem az ősz is olyan szuper lesz, mint amilyen a nyár volt
2010.07.20. 19:59 (2861 olvasás)
Két hét múlva kezdődik a bajnokság, a felkészülés közepén vagyunk, lassan már csak emlék lesz a nyári szabadság. Lassan visszatér minden a megszokott kerékvágásba, de előtte még nézzük, mi történt velem az elmúlt három hónapban.
Május elején, a bajnoki szezon lezárásaként egy rövid brazil túrán jártunk a PSV-vel. Játszottunk két meccset (mindkettő döntetlen lett, elképesztő játékvezetői ítéletekkel), edzettünk is, de az egész inkább egy jó nyaralásnak számított. Érdekesek voltak a városok, az időjárást viszont nehéz volt megszokni: 35 fok, óriási páratartalom, mintha végig egy nagy szaunában lettünk volna.
Szerencsére utána már egyenesen jöhettem haza, volt két hét szünet a válogatott meccsekig. Próbáltam eleget tenni minden meghívásnak, de megint csak kiderült, hogy nagyon kevés az az idő, amit itthon tölthetek. Szurkoltam a Lokinak a bajnokság végén és a Magyar Kupa-döntőjén is, örültem, hogy sikerült a srácoknak megnyerni mindent. Természetesen nem lehetett lazítani a válogatott miatt, így kapóra jött, hogy amíg lent voltam, addig Debrecenben edzhettem. A Németország és a Hollandia elleni mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogy vártuk, mindkét találkozón súlyos vereséget szenvedtünk. Csalódottságomat a hollandoknak lőtt gólom sem csökkentette, pedig nagyon sokan gratuláltak utána, örökké emlékezetes találat marad. Sokféle vélemény elhangzott a két meccs után arról, hogy kellettek-e ezek a találkozók ilyen erős ellenfelekkel szemben. A világbajnokság utána megmutatta, hogy kikkel játszottunk: mi a szezon végén, leeresztve, ők pedig éppen csúcsra járatva futballoztak Dél-Afrika előtt. Ekkora különbséget jelentett.
Szintén sok gól született a nyírlugosi gálameccsen – de ezt senki sem bánta. Életem egyik legszebb napja volt az a júniusi, szülővárosomban, családom, barátaim körében játszani egy jótékonysági mérkőzésen, ott, ahol felnőttem, ahonnan indultam – és az egész nap rólam szólt. Valóban megható volt, remélem, mindenkinek megadatik valami hasonló, az életében legalább egyszer. Június végén még egy hetet a debreceni Hotel Divinusban töltöttem, szuper volt a hely, lesték minden kívánságom, köszönöm mindenkinek. Sikerült tökéletesen kipihennem magam, feltöltődtem, igazi nyaralás volt.
Eindhovenbe visszaérkezve még túl kellett élnem a világbajnokság végét, ami nem volt egyszerű feladat, a hollandok meccsei után óriási ünneplések mentek az ablakom alatt. Elkezdődtek az edzések, a szokásos ritmus szerint, az eleje mindig nehezebb, de utána felveszi az ember a tempót, nekem legalábbis sohasem okozott gondot, hogy jön a komolyabb munka. Több edzőmeccset játszottunk már, először a korábbi évekhez hasonlóan kisebb, amatőr csapatok ellen, sok-sok gólzáporos győzelemmel, rengeteg cserével. Jöttek új játékosok (pl. Hutchinson, Lens), szóval megint van mivel sakkoznia Fred Ruttennek, remélem erős csapatunk lesz, jól összeállunk a szezon kezdetére. A Den Bosch elleni meccs után lezárult a felkészülés első szakasza, kaptunk ismét néhány nap szabadságot. Rohantam haza, irány a Balaton, utónyaralásnak csúcsszuper volt, Siófokot nagyon kedvelem.
Szombaton volt a szezonnyitó nap, ezt mindig nagyon komolyan veszik Eindhovenben, jó ellenfelet hívnak, egész napos program van a szurkolóknak, gyerekeknek, igazi családi szórakozás. Most ráadásul egybeesett az Ipswich Town elleni mérkőzés Timmy Simons búcsújával, volt csapatkapitányunk a német Nürnbergben folytatja pályafutását. Jól ment a csapatnak, kb. 70 százalékban birtokoltuk a labdát, sok helyzetünk is volt, 1-0-ra győztünk. Kijött megnézni a meccset a menedzserem, Józsi is (hiszen Priskin Tamást is ő képviseli), így a mérkőzés után vele és Tomival elmentünk vacsorázni. Szerencsénk volt, mert az angol csapat csak másnap repült vissza. Vasárnap nem volt edzés, így szabad volt az egész napom. Elmentünk a közelben lévő Aquabestbe, ami egy óriási vízipark, mindenféle szórakozási lehetőséggel. Napoztunk, dumáltunk, ebédeltünk, szóval egész nap nem csináltunk semmit.
Hétfőre két edzés volt a penzum, de a délutáni (sprintteszt lett volna a program) technikai okok miatt elmaradt – bizony ilyen is van! A hirtelen jött lehetőséget kihasználva Sztanival (Manolev), Jagossal (Vukovics) és Atibával (Hutchinson) átgurultunk Maastrichtba egy kicsit vásárolni, nézelődni. Maastricht 100 ezer lakosú város a belga határnál, sűrűn megfordulunk ott. Az elkövetkező napokban már nem lesz ilyen laza a program, ma az edzés után indulunk St. Truidenbe (ott légióskodik Ibrahim Sidibé), a helyi csapattal játszunk este, majd holnap irány Nürnberg, négy napig ott folytatjuk a felkészülést. Eindhovenben is tombol a nyár, 33 fok van mindennap, így nagyon fárasztóak az edzések, de jól bírom. Jó erőben érzem magam, fittnek, alig várom, hogy kezdődjön a szezon.

2.
bezi5 • 2010-08-14 11:51:33
Szia, Balázs!
Imádom a játékodat, igazán lenyűgöző ahogy a labdával bánsz. Ha tehetem, megnézem a mérkőzéseidet. Két kedvenc játékosom van: Te és Kaká. A ti hatásotokra beálltam a falvam focicsapatába. Nem egy nagy csapat, megyei 3 -as, de én csak a saját szórakoztatásomra játszom. Igazán pozitív hatással voltál rám. Amióta a meccseidet nézem folyamatosan képezem magam, és megtanultam agy gyengébbik lábamat is használni (Igazából a gyengébbik lábammal már pontosabban passzolok, mint a másikkal. Szóval gratulálok az eddig elért eredményeidhez és kívánom, hogy legyen erőd megvalósítani az álmaidat.

3.
gaz96 • 2010-08-28 20:12:52
Hajrá Balázs!nb2-es szereplésem helyett megint megyei 1.osztály!!!!
Sok szerencsét!

5.
Leon • 2010-09-04 10:06:35
Hello Te sztár!!
Hát mi történ Svédországban???? Már megint nyerni mentetek aztán mégsem jött össze??:):) Hát hogy van ez?? Pedig a te nyilatkozataid is erről szóltak...már már betojtak a gatyába Ibráék!!! Az a lényeg, hogy hülyítsétek azokat akiket lehet, de az értelmesebb és az igazi teljesítmény focit szerető embereket már nem tudjátok öreg! Szánalmasak vagytok mind, mondvacsinált kispados, tudásban középszíntűnek sem nevezhető...alibi focisták.
Egy a jó,hogy a tippmixen mindig lehet bennetek bízni, hisz aki ellenetek fogad az nyer!!! Ezt azért köszi! És így tovább!
És az arcból jó lenne egy kicsit vissza venni!!

6.
claypool • 2010-10-05 23:45:10
Szia Balázs ! Még mielött bármit is írnék , bocsánatot szeretnék kérni a két bárdolatlan előttem szólóhoz , Nem hiszem , hogy bármilyen szinten feljogosultnak érezheti magát bárki , hogy ilyen flegma "nyélnyál" stílusban téged , vagy bármelyik másik válogatottbeli játékostársadat pocskondiázza. Megtettétek amit lehetett . Ibrahimovics az Ibrahimovics ha elfelejtették , ezt újra megtanulhatták az Ajax szurkolók is. Játékostársad , Toivonen sem egy elveszett gyerek. És igen , nektek ennek ellenére győzni kell kimenni , mert ez a futballista dolga. Aki nem veszi észre , hogy a magyar foci lassan de biztosan javul , az nem is ért a futballhoz.Anno a 90-es években , a válogatott keret zöme a német , angol , és belga másodosztályban szerepelt , és ez akkora szám volt , hogy a hazai bajnokságban szereplő játékosokat már be sem hívták. Majdnem szobrot emeltek a honosított vasilie Miriuta-nak , mert az energie cottbus -ban játszott , miközben Illés Béla a hazai bajnokságban közel 40 gólt rúgva , nem került behívásra sokáig. Ma nézzük csak meg , hogy hol játszanak a kerettagok? PSV , Fullham , Genoa , Sampdoria , Mainz , szóval csak néhány , ez elég beszédes differencia, A mult héten belenéztem a ZTE- UTE mecsbe , és meglepődve tapasztaltam hogy jó a játék , végre , ilyet is látni a magyar NB'-ben. Sőt , a multkor a másodosztályban szereplő Vác - dunakanyart sikerült megnéznem , és bizony , egy NB1 nívójú csapatot láttam . Szóval a javúlás látható , érezhető. És ehez te is hozzájárulsz , példaképe vagy a felnövekvő generációknak!!!! A felettem lévök pedig azokhoz sorolnak be lélekben , akik 2006-ban , olasz mezben , az olaszoknak szurkolva mentek ki a Puskás stadionba. szégyen..........

7.
meszib10 • 2010-10-15 13:28:50
Szia Balázs!
Gratulálok a San Marino és a Finnek elleni eredményhez (A 94. perc egy álom volt).Végre jó úton halad a válogatottunk. A hétvégén megyünk Hollandiába, most leszek ott előszőr és csak erre a hétvégére. Tudnál segíteni, hogy hogyan s mint tudnék jegyhez jutni a Willem elleni meccsetekre?
Köszönettel: Mészáros Balázs
PSV és Magyar válogatott drukker

8.
claypool • 2010-10-18 19:11:16
Hali Balázskám! szeretném a magam és a kollégám nevében megköszönni , amit a Finnország elleni meccsen , te , és a csapattársaid produkáltatok. Egy kis portán dolgoztunk , a fizetés is késett , egyetlen vigaszunkat a várva várt mérkőzés jelentette. A legnagyobb sport napilap honlapján , "ÉLŐ" /nem video/ közvetítésen szurkoltuk át a mérkőzést , és a Finn egyenlítésig euforiában is úsztunk , de akkor leült a jókedvünk. Amikor viszont a 95. percben bevarrtad Bazsikám , elszálltunk , repültünk , üvöltöztünk örömünkben. Elfelejtődött minden gond , bearanyoztad az esténket. Meló után még be is vertünk egy sört a te , és a csapat tiszteletére. KÖSZÖNJÜK! Stábel Rezső ,és Erdélyi Attila.

10.
hugi • 2010-11-07 20:11:34
Szijja Balázs!!!
Mindig végig követtem a magyar válogatott és a PSV mérközéseit. Remélem jó helyen végeztek majd a Bajnokságban

11.
Leon • 2010-11-20 09:04:23
Te nagyképű.......azért mert kétszer megcsináltad a rabonát, már megint el vagy szállva magadtól.
Márciusban jön a cumi a Hollandoktól.....te "világsztár".......vissza kéne venni az arcból nem kicsit....unszimpatikus társaság veled együtt ez a banda.

12.
lackow • 2010-11-20 20:27:01
A befejezéssel gondok voltak a litvánok ellen, de nekem szimpatikus volt a srácok hozzáállása! Több egyéni akció, nyugodtan lehet önzőzni ilyen csapatok ellen, hiszen technikailag kevésbé képzettek. A hollandok ellen gyors pontos 1 érintős játék kell. Komant tanítsátok meg még pontosabban passzolni, mert bár ajnározzák a kommentátorok, de az igazat megvallva csak 10-ből 2-3 passza pontos, a többit simán lefülelik. Nade Dzsudzsi... Örülök, hogy meg van a válogatottbeli góllövő cipő. A finnek elleni góljával igenis lehet nagyobb az arca...csináld utána leon fiam! Az Ajax meccs nemsokára kezdődik. Gól nem tudom, de gólpassz lesz Balázstól! Ha igazam lesz, akkor szeretnék végre egy dedikált valamit, mert egyik játékban sem volt még szerencsém, pedig már a DVSC-ben is favorit volt, a RIO-ban meg inkább nem zavartam nyáron:) PSV rulez! Ja, és könyörgöm ne menj se a Juvéba, se törökbe!;)

13.
neuropa • 2010-11-23 01:05:21
"Leon, a proLi" - jó film, rólad szól ;)
Dzsudzsi, kedvenc csapatom a Juve (a Nemzeti Válogatott után), úgy hallom pont egy ilyen tökös bal szélsőt keresnek ;) Ha eligazolnál, végre nem kellene az Eredivisie eredményeit külön miattad követnem.. :) Ja és az első Juventus mezem hátulján (annyi év után) egy honfitársam neve lenne. Na ez lenne a nem semmi!

14.
davidkecsedi • 2010-12-06 12:18:49
Szervusz Balázs!
Először is szeretnék gratulálni az eddig elért eredményeidhez. Fantasztikus, amit ilyen fiatalon elértél. Rég volt ilyen magyar labdarúgó, aki ennyire sikeres tud lenni külföldön. A baráti körben te vagy a magyar favorit! :)
Másod sorban én személy szerint hiányolok egy blog bejegyzést a veled kapcsolatban felröppent átigazolási pletykákról. Mennyi valóságalapja van ezeknek (Juve, Atletico Madrid, Valencia, angol klubok, stb...)?
Harmad sorba pedig egy magán véleményt szeretnék kifejteni. Kihangsúlyoznám, hogy a vélemény teljesen magán jellegű és egy laikus "szájából hangzik el", tehát nem szeretném, ha meg lennék érte támadva a többi látogató által...
Szerény véleményem szerint Neked egy olyan bajnokság feküdne, HA esetleg tényleg eligazolásig jut a sorsod, mint pl a spanyol vagy angol. Pörgős, gyors, hagy némi szabadságot. Én mosolyogva olvastam végig azokat a sorokat, amik arról szóltak, hogy a Juve-nak taktikailag nem vagy elég jó... Hát nekem megvan erről a véleményem, de inkább magamban tartom. Talán jobb is, ha nem abban a bajnokságban kell kűzdened hétről hétre. Mint ahogy pár sorral ezelőtt említettem, sokkal jobban állna szerintem a stílusodnak egy spanyolhoz hasonló pörgős, technikás és némi szabadságot engedő futballközeg, ahol igazán fejlődhetsz. Amit viszont szerintem mindenképpen vegyél figyelembe, az a játéklehetőség. Egy nagy csapatnak megvan a lehetősége, hogy az első adandó alkalommal kispadra tegyen, ami csak visszavetne a további fejlődésben, így meglátásom szerint egy erősebb középcsapatban tudnál a legjobban érvényesülni és ha 2-3 remek szezont le tudsz ott húzni, akkor meggyőződésem, hogy a következő állomás már egy klasszikus értelembe vett nagy csapat lehet!!! Természetesen sem kioktatni, sem okoskodni nem áll szándékomban, ezek csupán egy hozzá nem értő, futballt kedvelő Dzsudzsák fan gondolatai, amelyet ha akarsz elolvasol és átgondolod (már ha tényleg előtérbe kerül egy esetleges átigazolás), ha pedig nem látod érdeminek a sorokat, akkor hagyod. Minden esetre egy rövid blog bejegyzést szívesen vennék (és talán a többi rajongód is) ezzel a témával illetve a pletykákkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy nem nagyon reagálsz a pletykákra.
Ami biztos, hogy további eredményes, sikeres és sérülésmentes pályafutást kívánok Neked!!! ;)

15.
b@rt • 2010-12-29 15:30:59
Szia Balázs!
Elöször is beállnék én is a sorba.... GRATULÁLOK az eddigi pályafutásodhoz! Csak így tovább! (de ez nem is kérdés számomra!)
Ami miatt írok: Mindenki beszél sokmindent...,hogy hova igazolj...,mit csinálj...,kivel....,hol...stb.
egy fontos dologról azonban sokan megfeledkeztek! Mégpedig arrol,hogy az ahol tartasz,a Te döntéseid eredménye! Így a "jótanácsok" adóinak is üzennék itt egy kicsit. Azt gondolom Balázs karrierje SZÉP és JÓ és FONTOS minden Magyar és Foci szerető embernek...,

16.
b@rt • 2010-12-29 15:38:49
embernek...,de a legfontosabb az,hogy Neki mi a jó!
Hogy hol érezné jól magát!!
Hogy mit szeretne tanulni még!
Kiktől!!
....,és mennyi ideig!!
"Jó" csapat a Juve (legalábbis a neve!!)...,de az Olasz (néha igen érdekes eredményekkel bíró,furcsa és kiszámíthatatlan) football is tud tanítani,bár az utóbbi években inkább "ugródeszka" vagy "levezető pálya" posztot tölt be (leszámítva persze az Inter---Mourinho menetelést!!!---és sajnos egyáltalán nem kiegyensúlyozott.
"jó" csapat a Kijev (jobb,mint a neve!)...,de az Ukrán közeg nem biztos ,hogy nyugalmat és lelki erőt sugároz. ezesetben nem minden a pénz!!

17.
misalek • 2010-12-29 15:42:46
Szia Balázs!!!Nagyon szeretem nézni a játékodat!És remélem belőlem is olyan jó focista lesz mint belőled!És nagyon jó vagy,gyors vagy és nagyon jól rúgod a szabadrúgásokat de én szeretném ha több szögletet rúgnál!Én is beálltam a helyi focicsapatba nem meszze Nyírlugostól,Göncön egy órára van töletek.Bár a mi focicsapatunk megyei 2.osztály de véres szemmel küzdünk a tabellán elsők vagyunk és remélem feljutunk a megyei 1-be.Remélem hogy jól érzed magad Hollandiában.És remélem minnél több gólt fogsz rúgni.!Én is nagyon nagy rajongód vagyok.!Szia

18.
b@rt • 2010-12-29 15:45:41
TEHÁT:
Balázs,focizz tovább,legyél merész-de intelligens,kreatív és vállalkozó....és maradj alázatos!
Mint eddig,......és akkor mindegy hova mész a következő 2 évben...,mert ott is Te fogod lőni a gólokat és adni a gólpasszokat!
És akkor 2 év múlva beteljesülhet az álmod...,bármelyik Spanyol csapat is legyen is az!!
Boldog Karácsonyt..így utólag! És Boldog Eredményes Új Évet!
Üdvözlettel és Tisztelette: B@rt

19.
guppi612 • 2010-12-31 10:14:57
Balázs te vagy a magyarok reménysége!!!!!!!!!!
Üdvözlettel:a Karcagi rajongó táborod.

20.
Arpad levente vigh • 2011-01-31 18:44:21
Tyuuuu komoly blog.6 honapja egy szo sem.attol csipem a dzsudzsakot a legjobb magyar focista,meg innen floridabol is figyelemmel kiserem, spanyolul (futbol holandes) az egyik argentin kommentator nagyon birja a balazst.barmikot hozza er a la dahoz mindig mondja:dzudzak de nirlugos hungria

21.
kanyikandras • 2011-02-18 09:19:18
Kedves Balázs!
Te vagy a példaképem. Kaptam karácsonyra egy magyar válogatott foci felszerelést , és mi volt ráírva a hátuljára? Dzsudzsák 7
Láttam az összes meccsedet és komolyan mondom le a kalappal előtted. További kellemes időtöltést és jó meccseket kívánok!
A legnagyobb rajongód: Kanyik Andris Dabasról
Utóirat: Imádok focizni!

Szeretnél Te is véleményt írni? Regisztráció után lépj be és megteheted.
Legfrissebb kommentek
2011.11.30. 13:12
2011.10.23. 22:44
2011.10.05. 18:07
2011.09.27. 08:47
2011.09.27. 08:37
keresztesi: Szia Balázs!
Egy furcsa kéréssel fordulok hozzád, ami...
Egy furcsa kéréssel fordulok hozzád, ami...
2011.10.23. 22:44
szati84: macska macska macskakaja! Mekkora nívós klub ez !eto...
2011.10.05. 18:07
peterke: udv Balazs jo lenne mar a baloldalt is focizni ugyanis...
2011.09.27. 08:47
Jablo: Szia Balázs! Megmutathatnád videón Robertonak és az...
2011.09.27. 08:37
dragonka: Kedves Balázs nagyon örülök hogy végre megint a...
Blog archívum
Címkék
Tudtad-e, hogy...
... 2009-ben senki sem adott nála több gólpasszt a holland bajnokságban? A Voetbal International című szaklap statisztikái szerint 15 gólt készített elő az év során, akárcsak az Ajax Amsterdam uruguayi támadója, Luis Suárez.

Szia Balázs
Ugytudom most hétvégén barátságos játék lesz Newcastl ban.Kérdésem a kővetkező . Lesz rá mod hogy autogramot osztogas.?