E-mail cím:       Jelszó:      
Blog

Sok ilyen születésnapot!
2010.01.12. 14:15 (2424 olvasás)

Egy hónap telt el utolsó jelentkezésem óta. Nagyon sok minden történt közben, befejeződött az őszi szezon (két elmaradt mérkőzéssel), véget ért az esztendő, 11 napot otthon tölthettem. Karácsony, születésnapi buli, szilveszter – a család és a barátok főszereplésével.

2010. január 8. – Mint emlékeztek, a december 23-i kupamérkőzésünk elmaradt Heerenveenben, így szerencsére hamarabb hazautazhattam az ünnepekre. Akkor éppen nálam volt látogatóban Ferenczi Pisti és Czvitkovics Peti is, így együtt jöttünk haza autóval. A karácsony nagyon jól telt, Nyírlugoson családi körben töltöttem, szüleimmel, testvéremmel, nagymamámmal. Elég kevés időt tudok otthon tölteni, így próbáltam mindenkivel találkozni, rokonokkal, barátokkal. Mivel azonban az ünnepek alatt mindenki jön-megy, így sajnos nem sikerült a névsor végére jutnom – akivel nem futottam össze, azoktól ezúton elnézést kérek.
Tizenegy napot töltöttem Magyarországon, nem sok üresjárat volt benne. Debrecen–Budapest–Győr útvonalon többször is végigautóztam az országot, igyekeztem minden meghívásnak eleget tenni, de ez sokszor még egy ilyen kis országban is lehetetlen vállalkozás, pláne, ha télen naponta 300 kilométert kell vezetned valamiért.
December 27-én rendeztem egy nagyon jól sikerült bulit a Boxutcában. Ez volt az első születésnapi partim, már nagyon régóta szerettem volna a barátaimmal ünnepelni, de az év végén, karácsony, szilveszter miatt eddig nem tudtam rá sort keríteni. Ideges is voltam, hogy minden jól sikerüljön, de nem kellett sokáig aggódnom, fantasztikus este kerekedett. Boldog voltam, hogy ilyen sok barátom, ismerősöm eljött, ott volt a családom is, mindenki remekül érezte magát. Józsiéktól egy névre dedikált Cristiano Ronaldo-mezt kaptam (honfitársa, Figo dressze mellé kerül majd a lakásom falán), finomak és látványosak voltak a meglepetéstorták, minden klappolt. Rakonczai Imi zenélt, hajnali négyig táncoltunk, énekeltünk, utána napokig alig volt hangom.
Csodálatosan telt ez szűk két hét, ismét feltöltődtem. Megint éreztem, hogy mennyivel jobb otthon. Hollandiában számomra minden a labdarúgásról szól, amit imádok, minden alárendelek neki, de éppen emiatt nem tudok kikapcsolódni, feloldódni. Otthon minden más, én is. Maximálisan sikerült kipihennem magam, de az utolsó napokban már nagyon hiányzott a foci, a csapat, így nem is baj, hogy január 4-én már edzés volt.
Eindhovenbe érkezve jó volt találkozni a srácokkal, mindenki elégedetten, boldogan érkezett vissza a szabadságról. Másnap már utaztunk is Spanyolországba, Valencia mellett edzőtáborozunk. Természetesen a holland sajtóban is téma az irántam való érdeklődés, otthon is sokat írnak a Paris Saint-Germainről, a Wolfsburgról. A minap az egyik legnagyobb holland lapnak, a De Telegraafnak is nyilatkoznom kellett. Természetesen szívesen válaszolok minden megkeresésre, de néha már nem bánnám, ha ismét a meccsekről kellene beszélnem, góljaimról, a PSV győzelméről, nem pedig átigazolási pletykákról. Amikor megérkeztünk Spanyolországba, csodálatos idő fogadott minket, sütött a nap. A Levante elleni meccsre azonban nagyot fordult az időjárás, iszonyatosan erős szél fújt. A cserék a hotelből, ablakon keresztül nézték a mérkőzést, ami példátlan volt az életemben. Olyan viharos széllökések voltak, hogy egyszer a kapusunk kirúgása után az ellenfél rúghatott szögletet! Napi két edzéssel készülünk, hétfőn utazunk haza. Közben kialakult a januári program is, nem fogunk unatkozni, mert rögtön pótoljuk a decemberben elmaradt bajnoki és kupamérkőzést, így hat nap alatt három meccset játszunk.

1. Simon Antal • 2010-01-12 18:08:59


Szia Balázs!

Megfigyeltem, ha szereted a játékot, akkor gördülékenyen élvezetesen játszól. Ha ez hiányzik, akkor dolgozol, minden nehezebben megy. Hála Istennek és Neked zömében az első valósul meg a csapatodban, azonban a válogatottban, dolgozol.
Remélem ez is változni fog, mindannyiunk örömére!

Egy kis ÉRDEKESSÉG:

43. DECEMBER 23-n születtem újabb 43 év múlva
86. DECEMBER-23-n született egy fiatal ember DZSUDZSÁK BALÁZS

2. Zsidek Mór • 2010-01-13 16:39:35

Szia Balázs!

Mindenképpen szeretnék veled találkozni, és örülnék ha a csapatomat meglátogatnád. U10 Vasas, már írtam neked, hogy gyere lécci el mert szeretnénk sokat tanulni tőled. Kérlek látogass meg minket és hadd találkozzam veled, nekem is most volt a szülinapon jan.05 és azt kértem anyukámtól hogy találkozhassam veled.

Szia, és sok gólt és sikert. Várom a találkozást nagyon:-)

Zsidek Mór

3. Szancsy • 2010-01-15 10:02:07

Szia Balázs!
Útolag is Nagyon Nagyon Boldog Születésnapot Szeretnék kívánni!
(Én is december 23.-án születtem . .. .)
Nagyon tetszik a játékod,a taktikáid. .. sokat lehet tőled tanulni...
Csak így tovább!
Puszi : Sz.

4. Gyarmati • 2010-01-21 20:02:43

Szurkolunk, hogy akár már most a télen egy még JELENTŐSEBB csapatba kerülj!
Egy spanyol bajnokságban a vonalszélsőnél nagyobb játéktered is adódhat.... Mert ugyan ezzel futottál be eddig sikereket, de tudjuk, hogy amint TERÜLETED van, sokat többre vagy képes!

5. szilvibp • 2010-01-26 19:47:33

Szia Balázs nagy rajongod vagyok igy tovább büszkék vagyunk rád!

6. szilvibp • 2010-01-26 20:04:25

Hol lehet veled találkozni?

7. JT • 2010-01-27 17:29:04

Szia Balázs.Én végigkisértem az eddigi pályafutásodat,és csak így tovább! Mindig törekedj arra, hogy te legyél a legjobb.Minden meccseden kell valami emlékezetes dolgot csinálnod,még ha nem mindig játszol jól,akkor is,hogy felhívd magadra a figyelmet.Neked nem elég a cspatban a középszerüség.Csak így tudod magadat jobb csapatba eladni.Ja! Te ne politizálj,ne legyél a fidesz arca.Ezt ne tedd!!! Ezt már mások is megbánták,men írok neveket,de olimpiai bajnokok és élsportolók is voltak köztük,akik ezt nagyon megbánták,népszerüséget vesztettek.Nem ez a te dolgod,ne hagyd magad befolyásolni.Ennyi.Szia

8. claypool • 2010-01-28 10:02:51

Szia Balázs! Nagyon szívmelengető érzés,hogy hosszú évek után újra van egy olyan futbalistánk,akire felnézhetünk, aki újra és újra örömet tud okozni ennek a sokat szenvedett pici népnek! Én személy szerint, és nagyon sokan , nem értünk ugyan ahoz , hogy élklubbok milyen megfontolásokból döntenek egyik v másik játékos szerződtetése mellett , és azt sem,hogy a játékosok a nyilvánvaló okokon kívűl milyen alapon döntenek ,pro v kontra ,de biztos vagyok benne , hogy jó döntést fogsz hozni ! Én veled ellentétben ) nem vagyok nagy Real fan , mert az ilyen sztárokkal telepakolt csapatokkal szemben mindig volt egy jó adag ellenérzésem , és bizony bevallom , örömmel tölt el , ha egy kisebb csapat diadalmaskodik felettük ! A veled hírbehozott csapatok közül talán a Wolfsburg az , ami nekem bejön ,de ne visszakozz persze ha a Real tesz ajánlatot ))). ha kérdezhetnék tőled , talán azt kérdezném ,hogy hogyan viszonyul a psv szurkolói közösség az állítolagos átígazolásoddal kapcsolatos pletykákhoz? Mennyire rágnak be ezekre a hírekre ,mert ahogy lejött nekem a youtube-ról ,nagyon kamáznak téged!!! Remélem megosztod velünk ezzel kapcsolatos gondolataidat! tisztelettel : ates

9. Vivi • 2010-02-03 17:06:13

Szia Balázs!! Sok Boldog Névnapot kívánok neked!! :D

10. krunyokovacs • 2010-02-03 22:03:46

Szia Balázs...A 66.percben amikor megpróbáltad elérni a labdát, de nem sikerült, akkor pont a kamera és a mikrofon mellett voltál, szóval lehetett érteni teljesen a magyar káromkodásodat...erre vigyázzál....:DDDD

11. Zsófi • 2010-02-04 09:16:56

Szia Balázs! Remélem nem sújos a sérülésed. Káromkodtam egy keveset mikor felrúgtak. Ha lehet egy "tanácsom" ne menj bele felesleges csetepatékba (pl. Isakson afférja) erre nincs semmi szükség. A magyar káromkodást tényleg lehett hallani, erre nagyon figyelj oda. Összeségében jól teljesítettél, viszont kevés labdát kapsz, amit nem értek:)


Szeretnél Te is véleményt írni? Regisztráció után lépj be és megteheted.

 
Legfrissebb kommentek
2011.11.30. 13:12
keresztesi: Szia Balázs!
Egy furcsa kéréssel fordulok hozzád, ami...

2011.10.23. 22:44
szati84: macska macska macskakaja! Mekkora nívós klub ez !eto...

2011.10.05. 18:07
peterke: udv Balazs jo lenne mar a baloldalt is focizni ugyanis...

2011.09.27. 08:47
Jablo: Szia Balázs! Megmutathatnád videón Robertonak és az...

2011.09.27. 08:37
dragonka: Kedves Balázs nagyon örülök hogy végre megint a...
 
Tudtad-e, hogy...

... a 2008–2009-es szezonban csak Timmy Simons és Andreas Isaksson lépett pályára több bajnokin, mint Balázs?