E-mail cím:       Jelszó:      
Hírek

PSV Kötelező a győzelem

[ 2010.02.02. ]

Feszített tempóban folytatódik a holland bajnokság, hiszen a PSV a vasárnapi mérkőzés után szerdán ismét pályára lép. Az ellenfél az FC Utrecht lesz a Philips stadionban.
A PSV számára a Vitesse elleni döntetlen után az utrechtiek hazai legyőzése kötelező feladat, ám előzetesen nem tűnik egyszerűnek. Az ellenfél ugyanis jól áll a bajnokságban, a hatodik helyet foglalja el 20 forduló után, más kérdés, hogy az Utrecht négy mérkőzés óta nyeretlen, és legutóbbi három találkozóján gólt sem tudott szerezni. Fred Rutten szerint ellenfelük várhatóan defenzíven futballozik majd, és a vendégek az egy pontért utaznak Eindhovenbe. Ami PSV-t illeti, Orlando Engelaar még mindig nem épült fel teljesen sérüléséből, és Sztaniszlav Manolev is a többieknél hamarabb fejezte be a keddi edzést, ám ő valószínűleg vállalni tudja a játékot.
A két csapat őszi mérkőzésére Balázs nem a legszívesebben emlékszik vissza, hiszen pályafutása során először kiállították. A találkozó akkor gól nélküli döntetlennel ért véget, és Dzsudzsák számára a mostani lesz az ötödik Utrecht elleni mérkőzés. Az eddig mérleg – két győzelem, egy-egy döntetlen és vereség – pozitív, ugyanakkor Balázs még nem szerzett gólt ellenük. A PSV a legutóbbi két tétmeccsén szintén nem tudott betalálni – remélhetőleg szerda este mindkét sorozat megszakad.

A bajnokság állása: 1. PSV Eindhoven 52 pont, 2. FC Twente 52, 3. Ajax Amsterdam 43, 4. Feyenoord 39, 5. Heracles Almelo 33, 6. FC Utrecht 32, 7. NAC Breda 29, 8. AZ Alkmaar 28, 9. FC Groningen 24, 10. Vitesse Arnhem 22, 11. VVV Venlo 21, 12. Roda JC 20, 13. SC Heerenveen 20, 14. NEC Nijmegen 19, 15. Sparta Rotterdam 19, 16. ADO Den Haag 18, 17. Willem II 17, 18. RKC Waalwijk 12.

 
Blog
Legfrissebb bejegyzés

Remélem az ősz is olyan szuper lesz, mint amilyen a nyár volt

[ 2010.07.20. 19:59 ]

Két hét múlva kezdődik a bajnokság, a felkészülés közepén vagyunk, lassan már csak emlék lesz a nyári szabadság. Lassan visszatér minden a megszokott kerékvágásba, de előtte még nézzük, mi történt velem az elmúlt három hónapban.

 
Következő meccsek
Magyar
barátságos
Anglia - Magyarország

2010.08.11. 20:00
London, Wembley
 
Tudtad-e, hogy...

... Balázs Görögország ellen debütált a címeres mezben, és szintén a görögök ellen lőtte első gólját a válogatottban?