E-mail cím:       Jelszó:      
Hírek

PSV Csak a három pont az elfogadható

[ 2010.02.27. ]

Hamar túl kell tennie magát Balázséknak az Európa Ligából való kiesésen, hiszen vasárnap máris újabb bajnoki vár a csapatra. Az RKC Waalwijk elleni haza mérkőzésen Fred Rutten szerint csak a három pont az elfogadható.
A pénteki sajtótájékoztatón a szakvezető elmondta, hogy a játékosoknak már csak a következő találkozóra szabad koncentrálniuk, hiszen a Waalwijk ellen a csapat nem engedheti meg magának, hogy hibázzon. A PSV mögött második helyen álló Twente Balázsékkal egy időben játszik a NEC Nijmegen ellen hazai pályán, és az eindhoveniek számára nagyon fontos, hogy megmaradjon a kétpontos differencia. Az RKC sereghajtó a bajnokságban, vagyis az eindhoveniek a találkozó egyértelmű esélyesei.
A bolgár jobbhátvéd, Sztaniszlav Manolev sérülés miatt biztosan nem játszhat (sőt, a játékos alighanem hosszabb időre kidőlt a sorból), és Rutten még nem döntötte el, hogy a rutinos Andre Ooijer, vagy a fiatal Zakaria Labyad pótolja majd. Balázs eddig csak egy mérkőzésen szerepelt az RKC ellen, hiszen a waalwijkiak tavaly nyáron jutottak fel az élvonalba. Decemberben a PSV idegenben is nyerni tudott 2-0-ra Jonathan Reis és Danko Lazovics góljaival, és mindkét találatnál Dzsudzsák adta a gólpasszt.

 
Blog
Legfrissebb bejegyzés

Sziasztok, Moszkva jelentkezik!

[ 2011.09.24. 17:02 ]

Nagy örömmel jelentkezem újra itt a blogban is, hiszen a terveknek megfelelően halad a rehabilitáció, csütörtök óta Moszkvában vagyok.

 
Tudtad-e, hogy...

... Balázs az MTK Budapest ellen mutatkozott be a magyar élvonalban 2005 áprilisában?