Hírek
Balázs kezdte – 12 lett a vége
[ 2010.07.05. ]
Megint nem kímélte ellenfelét a PSV: a harmadik amatőrcsapat elleni edzőmeccsen 12 gólt ért el a gárda, Balázs kétszer volt eredményes.
Öt nap alatt a harmadik felkészülési mérkőzését játszotta a PSV, és megint egy amatőr gárda volt az áldozat. A Geldrop/Houta Bouw csapatának az egykori PSV-játékos, Jürgen Dirkx az edzője, de Balázsék nem fogták vissza magukat. Pár perc elteltével már 2-0 volt az állás, az első találatot pedig Dzsudzsák szerezte, és ő volt az is, aki 3-0-ra alakította az állást.
A szünetben még csak három gól volt az előny, a lefújásnál pedig már 12-0 állt az eredményjelző táblán. Balázs megint egy félidőt játszott, de Fred Rutten most kicsit jobban megkavarta a kártyákat, mert nem két különböző csapatot küldött pályára. Stijn Wuytens és Funso Ojo például ott volt a kezdők között, ám félóra elteltével lejöttek, majd az utolsó félórában megint játszottak. A következő ellenfél már komolyabb lesz, hiszen kedden a PSV az FC Den Bosch ellen lép pályára.
PSV Eindhoven–Geldrop/Houta Bouw 12-0 (3-0)
Július 3., Oisterwijk.
PSV: Cássio Ramos (Isaksson, 46.) – Vukovics (Wuytens, 61.), Simons (Najah, 72.), Toivonen (Nijland, 46.), Koevermans (Jonathan Reis, 46.), Amrabat (Labyad, 61.), Hutchinson (Engelaar, 46.), Wuytens (Pieters, 30.), Dzsudzsák (Lens, 46.), Ojo (Bakkal, 30.), Manolev (Ojo, 61.). Edző: Rutten.
Gólszerző: Dzsudzsák (2), Jonathan Reis (2), Nijland (2), Pieters (2), Amrabat, Toivonen, Lens, Labyad.

Blog
Legfrissebb bejegyzés
Remélem az ősz is olyan szuper lesz, mint amilyen a nyár volt
[ 2010.07.20. 19:59 ]
Két hét múlva kezdődik a bajnokság, a felkészülés közepén vagyunk, lassan már csak emlék lesz a nyári szabadság. Lassan visszatér minden a megszokott kerékvágásba, de előtte még nézzük, mi történt velem az elmúlt három hónapban.
Következő meccsek
![]() bajnoki PSV Eindhoven - NEC Nijmegen 2010.09.11. 19:45 Eindhoven, Philips stadion |
Tudtad-e, hogy...
... Balázs három bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a Debrecennel?