Hírek
Gólpassz a városi rivális ellen
[ 2010.07.14. ]
A vártnál nehezebben győzött a városi rivális FC Eindhoven elleni felkészülési mérkőzésen a PSV. Balázs gólpasszal járult hozzá a sikerhez.
A szűk egyhetes pihenő után folytatta a felkészülést a csapat, de a városi rivális FC Eindhoven ellen érezni lehetett a játékosokon, hogy még nincsenek csúcsformában. Az első félidőben a PSV ugyan kétgólos előnyt szerzett, de a brazil kapusnak, Cássio Ramosnak többször is bravúrral kellett védenie. A szünetben Fred Rutten szinte a teljes együttest lecserélte, csak Cássio Ramos és Timmy Simons maradt a pályán. A második félidőben Balázs is lehetőséget kapott, azonban a játékrész első negyedórája az FC Eindhovené volt, amely bő tíz perc alatt kiegyenlített. Az utolsó szót azonban a PSV mondta ki: Dzsudzsák átadását követően Jonathan Reis állította be a 3-2-es végeredményt.
A következő edzőmérkőzésre szombaton, július 17-én kerül sor. Ekkor rendezik a hagyományos szurkolói napot, és az eseményt az angol Ipswich Town (Priskin Tamás klubja) elleni összecsapás zárja majd. A PSV két mexikói játékosa, Carlos Salcido és Francisco Rodríguez azonban kihagyja a találkozót, hiszen ők csak jövő hétfőn kezdik meg az edzéseket.
FC Eindhoven–PSV Eindhoven 2-3 (0-2)
Július 13., Eindhoven, Jan Louwers stadion.
PSV: Cássio Ramos – Manolev (Wuytens, 46.), Vukovics (Bouma, 46.), Simons, Pieters (Sabajo, 46.), Toivonen (Engelaar, 46.), Ojo (Nijland, 46.), Amrabat (Dzsudzsák, 46.), Hutchinson (Bakkal, 46.), Lens (Jonathan Reis, 46.), Koevermans (Labyad, 46.). Edző: Rutten.
Gólszerző: Vansimpsen (55.), Vlug (56.), ill. Amrabat (15.), Toivonen (39. – 11-esből), Jonathan Reis (75.).

Blog
Legfrissebb bejegyzés
Sziasztok, Moszkva jelentkezik!
[ 2011.09.24. 17:02 ]
Nagy örömmel jelentkezem újra itt a blogban is, hiszen a terveknek megfelelően halad a rehabilitáció, csütörtök óta Moszkvában vagyok.
Tudtad-e, hogy...
... Balázsnak Fred Rutten már negyedik edzője a PSV-nél? Amióta az eindhoveni egyesülethez került, a csapatot irányította már Sef Vergoossen, Huub Stevens és Dwight Lodeweges is.