E-mail cím:       Jelszó:      
Hírek

PSV Edzőmeccs után irány Nürnberg!

[ 2010.07.21. ]

A belga St. Trond sem jelentett akadályt a PSV számára, az eindhoveni együttes idegenben nyerte meg 1-0-ra a két csapat felkészülési mérkőzését. Balázs ezúttal a második félidőben állt be, és csapatkapitánya volt a PSV-nek!

Fred Rutten a nyáron igazolt Atiba Hutchinsonnak szavazott bizalmat a kezdők között, így Dzsudzsák a kispadon kezdte a mérkőzést. Az ellenfélnél ott volt a kezdő tizenegyben Balázs egykori debreceni klubtársa, Ibrahim Sidibé is. A PSV az első félidőben nagy fölényben játszott, de nem tudta kihasználni helyzeteit, és csak egy lesgólig jutott Jeremain Lens révén. A szünet után a belgák már bátrabban futballoztak, de a nagyobb lehetőségek ekkor is a vendégek előtt adódtak, és Lens egy remek egyéni akció után meg is szerezte a vezetést. A 61. percben Balázs is beállt, akárcsak a vakációjáról visszatért mexikói hátvéd, Francisco Rodríguez. Nem sokkal később Lens megint lesgólt szerzett, majd a hajrában Jonathan Reis és Ola Toivonen is pályára lépett, de az eredmény már nem változott. „Szenzációs érzés volt, hogy én viselhettem a csapatkapitányi karszalagot, ez plusz motivációt adott. A játék is jól ment, a meccs után Sidibé is megjegyezte, hogy nagyon erősek vagyunk” – nyilatkozta Balázs.
Szerda a reggel a csapat elutazott Nürnbergbe, ahol négynapos edzőtáborban vesz részt, szombaton pedig megmérkőzik a helyi 1. FC Nürnberggel is. Könnyen lehet, hogy ezen a találkozón már egy új csatár is pályára lép a gárdában, hiszen a PSV megegyezett a Hamburggal a svéd Marcus Berg kölcsönvételéről.

St. Trond–PSV Eindhoven 0-1 (0-0)
Július 20., St. Trond, Stayen stadion.
PSV: Cássio Ramos – Manolev (Ojo, 46.), Vukovics, Bouma (F. Rodríguez, 61.), Pieters, Engelaar (Wuytens, 61.), Nijland (Toivonen, 79.), Bakkal (Labyad, 65.), Amrabat (Dzsudzsák, 61.), Lens (Jonathan Reis, 71.), Hutchinson. Edző: Rutten.
Gólszerző: Lens.

 
Blog
Legfrissebb bejegyzés

Sziasztok, Moszkva jelentkezik!

[ 2011.09.24. 17:02 ]

Nagy örömmel jelentkezem újra itt a blogban is, hiszen a terveknek megfelelően halad a rehabilitáció, csütörtök óta Moszkvában vagyok.

 
Tudtad-e, hogy...

... Balázs már második holland bajnokiján gólt szerzett, amivel csapata pontot mentett a Venlo ellen?