Hírek
Az első meccs moszkvai színekben
[ 2012.01.27. ]
Balázs lejátszotta első edzőmérkőzését a Dinamo színeiben. Az ukrán Metaliszt Harkiv ellen egy félidőt töltött a pályán, és láthatóan remekül megértette magát újdonsült csapattársaival.
A dubaji edzőtáborban a moszkvai csapatnál elsősorban a munkán van a hangsúly, de a kemény tréningek közé azért egy-egy felkészülési mérkőzést is sikerült beiktatni. Az ukrán Metaliszt Harkivnak ez már a negyedik meccse volt januárban, és a harkiviak láthatóan frissebbek voltak, 4-2-es győzelmükhöz azonban a Dinamo kapusának, Jevgenyij Frolovnak az ügyetlenkedése is kellett.
Ami Balázst illeti, a többi mezőnyjátékoshoz hasonlóan egy félidőt töltött a pályán, és az első játékrészben több kiváló beadása is volt Kevin Kuranyi felé, egy alkalommal pedig maga vette célba a kaput, ám a Metaliszt hálóőre bravúrral védeni tudott. A csapat még egy találkozót játszik Dubajban, az üzbég válogatott lesz az ellenfele, egy nappal később pedig hazautazik Moszkvába. Itt már a legfrisebb szerzemény is csatlakozik a kerethez, a Dinamo ugyanis a napokban megvette a Rubin Kazany euadori középpályását, Cristian Noboát, akinek a vételéra nyolcmillió euró volt.
Dinamo Moszkva–Metaliszt Harkiv 2-4 (0-2)
Január 23., Dubaj.
Dinamo Moszkva: Frolov – L. Fernández (Sitov, 46.), Granat (Rikov, 46.), Wilkshire (A. Epureanu, 46.), Lomics (Gatagov, 46.), Dzsudzsák (Misimovics, 46.), Juszupov (Nyehajcsik, 46.), Szamedov (Szapeta, 46.), Szemsov (Iljin, 46.), Voronyin (Kokorin, 46.), Kuranyi (Szmolov, 46.). Edző: Szilkin.
Gólszerző: A. Epureanu (73.), Misimovics (85.), ill. Marlos (31.), Villagra (37.), Cristaldo (77.), Valjajev (80.).

Blog
Legfrissebb bejegyzés
Sziasztok, Moszkva jelentkezik!
[ 2011.09.24. 17:02 ]
Nagy örömmel jelentkezem újra itt a blogban is, hiszen a terveknek megfelelően halad a rehabilitáció, csütörtök óta Moszkvában vagyok.
Tudtad-e, hogy...
... eddigi felnőtt karrierje során egyetlen mesterhármast ért el, mégpedig az ADO Den Haag ellen?