Nyírlugostól Debrecenig
A Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék határán található Nyírlugos csak 2005-ben kapta meg a városi rangot, és a kevesebb, mint háromezer lakosú település neve egészen az utóbbi évekig nem sokat mondott a labdarúgást kedvelők számára.Dzsudzsák Balázsnak köszönhetően azonban Nyírlugos felkerült az ország futballtérképére. A család a helyi futballpályához közel lakott, és mivel édesapja maga is futballozott a nyírlugosi csapatban, így a kis Balázs gyakran fordult meg a játékosok között, és hamar kiderült az is, hogy rendkívül tehetséges. Már négy-öt évesen kergette a labdát a helyi óvodában, majd a nyírlugosi általános iskolában (ahol édesanyja pedagógusként dolgozott) is rendre összevesztek a csapatkapitányok azért, hogy melyikük válassza az ifjú tehetséget, így aztán a család úgy döntött, hogy Balázsnak érdemes lenne komolyabban is foglalkoznia a sportággal.
Erre a legjobb lehetőség a közelben Nyíradonyban volt, amely már Hajdú-Bihar megyéhez tartozik – itt működött ugyanis a térség híres utánpótlás-nevelő klubjának, a Debreceni Olasz Focisulinak a kihelyezett szakosztálya. A 2000-ben alapított egyesület az ország egyik legjobb futballiskolájának számít, olyan ismert labdarúgók kerültek ki innen, mint Balogh János, Tisza Tibor vagy Tőzsér Dániel – akikből mind élvonalbeli játékos, majd válogatott lett. Nem csoda, hogy a papa szívesen vitte a fiát nap mint nap az edzésekre Debrecenbe, hiszen tudta, hogy Balázs jó kezekbe került. A tehetségre hamar fel is figyeltek a Debreceni VSC-nél – a Loki szakmai vezetősége mindig is szemmel kísérte a focisuli tevékenységét, és szemezgetett az egyesület növendékeiből.
Korosztályos bajnokság, majd válogatottság
Balázs így tizenévesen a debreceni egyesülethez került, amelynek korosztályos csapataival már országos viadalokon is részt vehetett. A 2000–2001-es idényben például a serdülőbajnokságban, vagyis a 14 éven aluliak között a DVSC a harmadik helyet szerezte meg, és Dzsudzsák is rendszeresen szerepelt a gárdában, játszott a Vasas elleni bronzmérkőzésen is. Két évvel később, a 2002–2003-as pontvadászatban pedig a 17 éven aluliak között már a bajnokság egyik legjobbja volt, hiszen 20 alkalommal volt eredményes, amivel ötödik lett a góllövőlistán. Abban az idényben négy alkalommal már a Loki tartalékcsapatában is szerepelt, nem csoda, hogy meghívót kapott a korosztályos válogatottba is, amellyel szintén remek eredményeket ért el.A Varga István által dirigált U17-es válogatott bejutott a kontinens nyolc legjobb együttese közé, miután megnyerte görögországi selejtezőcsoportját a házigazdák, Svájc és Albánia előtt. Az Európa-bajnokság már nem sikerült ilyen jól, hiszen ott a magyar csapat mindhárom mérkőzését elveszítette, ám nyilvánvaló volt, hogy Balázs korosztálya egyik legjobbjának számít.
Egy évvel később már a 19 éven aluliak között bizonyított: az Európa-bajnokság első selejtezőkörében a Feröer-szigeteken a házigazdáknak és a görögöknek is két-két gólt vágott, vagyis nagy szerepe volt abban, hogy az együttes bejutott a második fordulóba. Ennek mérkőzéseire Magyarországon került sor, ahol azonban a csapat elmaradt a várakozásoktól: kikapott Örményországtól és Belgiumtól is – bár utóbbi összecsapáson Dzsudzsák szerezte a szépítő találatot.
Balázs akkor nem a DVSC, hanem a Létavértes játékosaként lépett pályára a nemzeti csapatban, mivel a Loki kölcsönadta őt a harmadosztályú egyesületnek, amely tulajdonképpen a Debrecen fiókcsapatának számít. A fiatal tehetség az NB III-ban is remekelt, így csak egy fél évet kellett Létavértesen eltöltenie – 2005 januárjában ugyanis a DVSC visszarendelte őt, és innentől kezdve már hivatalosan az egyesület játékosa, a felnőtt keret tagja lett.
Villámkarrier a Lokiban
A bajnoki címért küzdő debreceni csapatban eleinte természetesen csak kiegészítő játékosnak számított, de már 2005 tavaszán bemutatkozhatott az élvonalban. A bajnokság 20. fordulójában, az MTK Budapest elleni hazai találkozón cserélte őt be először Supka Attila, mégpedig 3-0-s debreceni vezetésnél a 79. percben Kerekes Zsombor helyére. Ezen kívül még egyszer léphetett pályára az idény során: a 28. játéknapon a Békéscsaba ellen a debreceni közönségkedvenc, Sándor Tamás helyett lépett pályára. A Loki karmestere pár perccel korábban szerezte második találatát a mérkőzésen, így a csere elsősorban az ő ünneplésének szólt, na meg annak, hogy a három pont megszerzésével a Loki bebiztosította története első bajnoki címét.
Elsőként a 21. fordulóban a Diósgyőr ellen volt eredményes (ez volt az első találata az NB I-ben), majd májusban még fontosabb gólt szerzett. Két körrel a pontvadászat vége előtt a Loki a Ferencvárost fogadta, és Dzsudzsák a kezdő tizenegy tagjaként a 38. percben bevette a zöld-fehérek kapuját. A meccset a DVSC 3-1-re nyerte meg, és ezzel a diadallal pontszámban utolérte az addig listavezető Újpestet – majd a hátralévő két játéknapon meg is előzte a lila-fehéreket, vagyis megvédte bajnoki címét! Balázs tíz bajnokin lépett pályára a pontvadászatban, kétszer volt eredményes, és az idő tájt már a magyar futball legnagyobb ígéretei között tartották számon.

Újabb bajnoki cím, válogatottság, külföldi szerződés
A következő szezon első felében már alapembernek számított a csapatnál, és nem is ment neki rosszul a játék, különösen azt követően, hogy a cseh Miroslav Beránek került a gárda kispadjára. 2006 októberében azonban egy autóbaleset miatt több hetet ki kellett hagynia: a középpályás hazafelé tartott Nyírlugosra, amikor Aradványpusztánál hátulról beleszaladt egy mikrobuszba, autója többször megpördült, majd egy vasúti töltés állította meg. Balázs tulajdonképpen szerencsésnek mondhatta magát, hogy kézközépcsont-töréssel, illetve agyrázkódással megúszta az esetet.A téli felkészülést már teljes intenzitással dolgozta végig, aminek köszönhetően tavasszal bombaformában futballozott. Míg az idény első felében „csak” egy gólra volt képes, addig 2007 tavaszán hatszor volt eredményes – a Fehérvár és a Diósgyőr ellen is duplázott, vagyis nagy szerepet vállalt abban, hogy a Loki sorozatban harmadszor is bajnok lett. A szezon végén pedig ő kapta meg a Puskás Ferencről elnevezett serleget, amely a bajnokság felfedezettjének jár.
Ekkor már külföldi egyesületek egész sora figyelte a korosztályos válogatott játékost, aki 2007 júniusában végre a nagyválogatottban is bemutatkozhatott. A címeres mezt a felnőttek között elsőként az Európa-bajnok görög válogatott elleni Eb-selejtezőn húzhatta fel, amikor is az utolsó tíz percre cserélték be Priskin Tamás helyére. Balázst 2007 nyarán kapcsolatba hozták többek között a holland Ajax Amsterdammal, az ukrán Dinamo Kijevvel, az olasz Chievo Veronával és az angol Plymouth Argyle-lel, de akkor még maradt Debrecenben. Pedig 2007 augusztusában, az Olaszország elleni barátságos meccsen még jobban felhívta magára a figyelmet, hiszen kiválóan futballozott a magyar válogatott által 3-1-re megnyert összecsapáson. De a magyar élvonalban is remekelt, 11 forduló alatt ötször volt eredményes. Október közepén pedig nyilvánosságra került a szenzációs hír: a Debrecen ugyanis bejelentette, hogy Dzsudzsák Balázs ötéves szerződést kötött a holland bajnok PSV Eindhovennel. A Philips-gyáriak kétmillió eurót fizettek a játékosért, akinek a megegyezés értelmében 2008 nyarán kellett volna csatlakoznia a holland együtteshez. Hamarosan azonban felgyorsultak az események, és a PSV már az idény közben 2008 januárjában magához rendelte a magyar válogatott szélsőjét.

Hetek alatt meghódította Eindhovent
Amilyen meglepő volt, hogy Balázsra már a szezon közben igényt tartott a PSV, legalább olyan váratlan volt, hogy alig pár nappal Eindhovenbe érkezése után rögtön a kezdő tizenegybe jelölte őt Sef Vergoossen edző. Pedig nem akármilyen mérkőzés várt a csapatra, hiszen a bajnokságban élen álló gárda a második helyezett Feyenoordot fogadta. Az új igazolás tehát igazi rangadón debütálhatott a holland élvonalban, és nem is okozott csalódást: végigjátszotta az 1-0-s PSV-győzelemmel végződött találkozót, több remek megmozdulása volt, három kapura lövéssel is próbálkozott, és a hajrában kis híján be is talált.Az első gólra azonban nem kellett sokáig várni, az már a következő játéknapon megszületett: a Venlo elleni összecsapás 12. percében a perui Jefferson Farfán ment el az alapvonalig a jobb oldalon, és lapos beadását a hosszú saroknál érkező Dzsudzsák akadálytalanul passzolhatta a kapuba. És a jó sorozat ezzel nem ért véget: két héttel később, az Excelsior Rotterdam ellen Balázs megint remekül érkezett a kapu elé, az igazi szenzációt azonban az Ajax Amsterdam elleni találata jelentette. Az ősi rivális elleni rangadón ugyanis nem közvetlen közelről volt eredményes, hanem egy rendkívül látványos gólt ért el, mintegy 20 méterről lőtte ki a jobb alsó sarkot, ráadásul a PSV ezzel a góllal szerezte meg a vezetést Amszterdamban. A Philips-gyáriak végül 2-0-ra nyertek az Ajax ellen, és ezzel tulajdonképpen el is dőlt a bajnoki cím az együttes javára. Nem csoda, hogy a szezon hátralévő részében Balázs majd mindegyik találkozón ott volt a kezdő tizenegyben, és bár újabb gólt nem tudott szerezni, további két gólpasszt azért kiosztott, bizonyítva, hogy sikerült felvennie a holland pontvadászat ritmusát.

Edzőcsere, mesterhármas, gólrekord
A 2008–2009-es bajnokságra új edzőt szerződtetett a klub, Huub Stevens személye azonban megosztotta a közvéleményt. A szakember ugyanis elsősorban a biztos védekezésre helyezte a hangsúlyt, és bár Dzsudzsák nála is alapember volt (mindössze két bajnokin hagyta ki a kezdő tizenegyből), a játékosok sokkal kevesebb szabadságot kaptak. Mindez az eredményeken is megmutatkozott, hiszen az előző négy bajnokságot megnyert PSV ezúttal egyáltalán nem volt versenyben az aranyérmért, és a Bajnokok Ligájában is csak utolsó lett csoportjában. Utóbbi sorozatban Dzsudzsák a Liverpool FC elleni csoportmérkőzésen mutatkozott be, és három perccel a beállása után máris gólpasszt adott Danny Koevermansnak – ennek ellenére a BL-ben csak az utolsó két találkozón volt ott a kezdők között.A gyengébb eredményeket, illetve a csapaton belüli ellentétekről szóló híreket a klub vezetősége 2009 januárjáig „tűrte”, ekkor közös megegyezéssel szerződést bontottak Stevensszel, akinek a helyére korábbi asszisztense Dwight Lodeweges került. Az ő vezérletével pedig mind a PSV, mind Balázs szárnyakat kapott: az új mester keze alatti második meccsen az ADO Den Haag ellen a magyar középpályás mesterhármast ért el, ami karrierje során a felnőttek között korábban sohasem sikerült neki! A folytatásban pedig tovább ontotta a gólokat: míg a szezon első felében „csak” két találatot ért el, februártól kezdve ehhez még kilencet hozzátett, és így 11 találattal zárta az idényt, ami egyéni rekordot jelent Balázs számára. Betalált az SC Heerenveen, a Sparta Rotterdam, az Ajax Amsterdam (egy pazar szabadrúgásból), a Heracles Almelo és a Willem II ellen is, így második lett a csapat házi góllövőlistáján Ibrahim Afellay mögött. De nem csak a gólszerzésben, hanem az előkészítésben is jeleskedett, hiszen kilenc gólpasszt adott társainak. A PSV végül a negyedik helyen zárta a pontvadászatot, így kvalifikálta magát az Európa Liga (az UEFA-kupa utódja) küzdelmeire, ahol már Fred Rutten irányította a gárdát, hiszen a 2009 nyarán ő lett az edző.

Még több gól és gólpassz, majd klubváltás
Rutten irányítása alatt Balázs bombaformában futballozott, a harmadik fordulóban a PSV a vezérletével 4-3-ra verte az Ajaxot. A találkozón Dzsudzsák két gólt szerzett, és egy gólpasszt is adott, aminek köszönhetően az ismert nemzetközi futballportál, a goal.com őt választotta a hét játékosának. Az FC Köbenhavn ellen végre az első nemzetközi kupagól is megszületett, de az Európa Ligában nem csak pozitív élmények érték, hiszen tavasszal a Hamburg elleni visszavágón (amelyen gólt is szerzett) a második félidőben kiállították, a PSV pedig kiesett. A bajnokságot végül 14 góllal és 13 gólpasszal fejezte be, maradéktalanul azonban nem lehetett elégedett, mert az eindhoveniek csak bronzérmesek lettek, és így nem indulhattak a Bajnokok Ligájában.
A holland kapcsolat ebben az időszakban azonban nem csak a klubjában volt érvényes Dzsudzsákra, hiszen a magyar válogatott szövetségi kapitánya Erwin Koeman volt. Balázs a címeres mezben az első gólját a Görögország elleni barátságos mérkőzésen szerezte a Puskás Ferenc stadionban, mégpedig egy tőle lassan megszokott, 20 méteres bombával. Második találatát a válogatott színeiben éppen Hollandia ellen érte el 2010 júliusában, a mérkőzést azonban az Oranje nyerte 6-1-re, és a találkozót követően Koemant menesztették. Utódja Egervári Sándor lett, aki szintén folyamatosan számít Balázsra, ő pedig a válogatottban is eredményesebb lett: 2010 őszén három egymást követő találkozón is betalált. A legemlékezetesebb a finnek elleni idegenbeli mérkőzésen szerzett gól volt, hiszen ez a ráadás perceiben született, és három pontot ért. Hollandia ellen ugyan kétszer is kikapott a gárda, azonban az amszterdami mérkőzésen Balázs két gólpasszt is adott.
Klubszinten a 2010–2011-es idény is remekül sikerült Dzsudzsáknak, hiszen egyéni eredményesség szempontjából karrierje legjobb szezonját zárta. Az Európa Ligában nevelőegyesülete, a Debrecen ellen is pályára léphetett, sőt, gólt is szerzett, miközben a bajnokságban is ontotta a gólokat és a gólpasszokat. Összesen 16 góllal fejezte be a szezont, emellett 13 gólpasszt is adott, aminél jobbat a holland bajnokságban senki sem produkált, a kanadai ranglistán (ahol a gólokat és a gólpasszokat összesítik) 29 ponttal az élen végzett. A Benfica elleni Európa Liga-találkozón a csapatkapitányi karszalagot is viselhette, de a PSV végül megint csak bronzérmes lett a bajnokságban. Balázs 2011 januárjában szerződést hosszabbított ugyan a PSV-nél, de fél évvel később mégis klubot váltott, az orosz Anzsi Mahacskala 14 millió eurót fizetett érte. Az orosz együttesnél olyan csapattársakkal futballozhat együtt, mint Roberto Carlos vagy immár Samuel Eto’o.
Utolsó frissítés: 2011. szeptember 24.
Sziasztok, Moszkva jelentkezik!
[ 2011.09.24. 17:02 ]
... Balázsnak Fred Rutten már negyedik edzője a PSV-nél? Amióta az eindhoveni egyesülethez került, a csapatot irányította már Sef Vergoossen, Huub Stevens és Dwight Lodeweges is.




